C. Northcote Parkinson:
Kelet - Nyugat

A Kelet és a Nyugat minduntalan előforduló, jelentés-gazdag, de nehezen meghatározható kifejezések. Beszélünk "keleti" vagy "nyugati" típusú egyénekről és csoportokról. Hallunk a nyugatiak szempontjából elfogadhatatlan ázsiai felfogásról és arról, hogy a nyugati gyarmatosítás ellenséges érzelmeket váltott ki keleten. A Kelet az Kelet, tudjuk a könyvekből is, a két világ sose találkozhat. De találkozniuk kell! - mondják az idealisták, és a vita végeláthatatlan. De miről is vitatkoznak tulajdonképpen? Mi a Kelet, és hol kezdődik? Hol a Nyugat, és hol végződik? Elképzeléseink inkább szenvedélyesek, mint pontosak. Tudjuk, hogyan érzünk, de fogalmunk sincs, mire gondolunk...

Úgy gondolom, nem szükségszerű ugyanannak az eseménysornak a véget nem érő ismétlődése. Az ellentétes civilizációk éles konfliktusai elkerülhetők. Az emberek különbözőségének elmosása viszont lefékezné a kulturális fejlődést - és ez talán nagyobb baj volna, mint a konfliktus bármiféle következménye. De ha már elkerülhetetlen a konfliktus, megpróbálhatnánk mérsékelni a civilizációk összeütközésének várható következményeit, enyhíteni az ellentéteket és az érzelmeket lehetőség szerint felcserélni ismeretekkel.

A majdani összeütközések pusztító hatásának csökkentésében talán ennek a könyvnek is lehet némi szerepe. Hiszen ha ismerjük az emberiséget irányító belső mozgásokat, kevesebb lesz az ellenségeskedés és a megbánás. Emlékszem, egyszer kiúsztam a napsütötte trinidadi tengerpartról, ahol kékeszöld bukóhullámok futottak pezsegve, tajtékozón a kagylófehér homok felé. A hullámlovasok és úszók közt mindenféle nyelvű és színű emberek voltak; európaiak és indiaiak, négerek és kínaiak. Csak a dél-afrikaiak álltak döbbenten a parton. Az ilyen hánykolódó vízen elkerülhetetlen néha az összeütközés. Amikor egy kisebb baleset után felbukkantak, a jó úszók csak nevettek az egészen. A szárazföldön viszont rendszerint saját hibájukból ütköznek össze az emberek, így legalábbis futólag neheztelnek egymásra. Mivel mindegyikük oda mehet, ahová akar, minden kellemetlenségért csak magukat okolhatják. A hullámverésben viszont mindannyiunkat ugyanazok az elemi erők mozgatják, saját erőfeszítéseik vajmi keveset érnek, amíg a hullám el nem vonul. Senki sem vádolja a másikat olyasmiért, amiről egyikük sem tehet. Egy gyerek talán sírva fakadna, egy bolond dühöngene, de az úszó még bocsánatkérést sem vár. És ez a kedélyes hangulat alapjában véve a tudásból származik. Mindegyik fürdőző ismeri a hullámok erejét, és ennek a tudásnak köszönhető, hogy a neheztelést fölváltja a jókedv.

Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista halála (szül. 1909. júl. 30.). A világháború után Szingapúrba költözött, 1960-ban az angliai Guernsey szigetén telepedett le.

A Parkinson törvénye című szatirikus könyve 1958-ban jelent meg és egy csapásra híressé tette nevét. A mű ironikus, szellemes kommentárok és aforizmák gyűjteménye a bürokráciáról és a korrupcióról. Összesen hatvan! könyvet írt, közöttük törvénykönyvének folytatásait, novellákat, szakcikkeket. Közben évekig tanított Amerikában is, ottani egyetemek vendégprofesszoraként. Életének vége felé cikkeivel elsősorban a jövedelemadó és egyéb adófajták ellen vívott szenvedélyes harcot.